Felkelek, még minden szürke. A tél nem igazán akarja megadni magát. Pizsamában kortyolgatom a kávém, és az ablakból nézem, ahogy az emberek munkába indulnak. Szürke és fekete alakok várnak a buszra. Sehol egy élénk szín, még a kék-sárga buszmegálló is szürkébbnek hat ma reggel.
Hallgatok egy kis Bachot, közben színeket keverek. Egy kis kék, egy kis piros. Minden árnyalatból egy kicsi. Nincs terv, nincs elvárás, csak végre legyen egy kis melegség, egy kis szín. És persze virágok. Egymás után rakosgatom fel a szirmokat, hagyom, hogy maguktól alakuljanak. Nincs előzetes rajz vagy vázlat. Csak úgy megszületnek.
Még se olyan rossz ez a február. Így egészen elviselhető. A technikáról van még mit tanulnom, de ezt a tudást csak tapasztalattal lehet megszerezni. Furcsa, de minden szín máshogy viselkedik. Valamelyikkel könnyebb dolgozni, és van amelyik nehezen adja meg magát. Pedig ez csak gyurma. Semmi különös, semmi rendkívüli. Jó lenne tovább fejlődni, megtalálni végre az igazán jó eszközöket, de idővel meglesznek. Addig is itt vannak ők. Négy kisebb és egy nagyobb gyűrű.
A kerámia tál Czifra Anita munkája. Pont olyan, amilyet szerettem volna. A zene pedig Bach legszebb dallama. Szerintem. Lehet vitatkozni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése